- 5420 Túrkeve, Ecsegi u. 13.
- 56/362-307 ; 56/554-428
- bktt.idosekotthona[at]gmail[dot]com
Jelmondatunk, és alapfilozófiánk:
Az ember annyi, amennyit másokért tesz.
Szabó Magda
Kedves látogató!
Köszöntjük Önt a Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idősek Otthona honlapján!
Ön, a Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idősek Otthona honlapjának oldalait böngészve naprakész információhoz juthat szolgáltatásainkról, megismerheti az intézmény főbb ellátási adatait és működési jellemzőit, és feltételeit.
Intézményünk légköre hangulatos és családias, amely első sorban a kis intézményi lakólétszámnak, egyéb szolgáltatások esetében is optimális létszámnak, az egymásra épülő, de kisebb intézményi egységeknek, valamint a hivatásának elkötelezett szakembergárdának köszönhető.
Egy szeretetteli, vidám közösség vagyunk, egy igazi nagycsaládként élünk, amit mindig hangsúlyozunk, és ami fontos e szerint is cselekszünk. Nekünk a legfontosabb az idősek biztonsága, boldogsága, és hogy a mindennapjaikat szebbé és jobbá tegyük, hiszen valljuk, hogy a fáradt ősz napsugara is tud tündökölni az élet alkonyán! Célunk, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevők részére magas szakmai színvonalú ellátást nyújtsunk.
Az intézmény működési engedélye alapján a következő szolgáltatásokat nyújtja
Ismerje meg ellátásainkat
Térítési díjak
A különböző típusú elhelyezések térítési díjairól
részletesen a TÉRÍTÉSI DÍJAINK menüpont
alatt tájékozódhatnak!
Az intézményünkről
Az intézmény területén található zöldövezet, parkok, megfelelő helyszínt biztosítanak az ellátottak pihenéséhez, aktivitásuk fenntartásához, látogatók fogadásához, szabadtéri közösségi rendezvényekhez programokhoz, és a természeti környezetben való pihenéshez.
Az intézmény területén mosoda üzemel, melyben az ellátottak ruházatának, az intézményi textíliáknak a javítását, mosását, vasalását végezzük.
Az ellátottjaink étkeztetéséről saját főzőkonyhánkon gondoskodunk, 150 fős konyhánk a korszerű táplálkozási szokásokat és előírásokat és a finom vidéki házias ízeket ötvözve nyújt lehetőséget a napi ötszöri étkezésre, és diétás étkezésre /diabetes, epekímélő, laktózmentes, egyéb diétás menük/.
A dietetikusunk személyes tanácsadása mellett lehetőség van az egészséges táplálkozásra is. Az épületeinkben mind a kültéri és beltéri akadálymentesítés biztosított. Az intézményünkben az összes ellátás tekintetében bútorzat és a berendezési, felszerelési tárgyak, az életvitelhez szükséges körülmények megfelelnek, igazodnak az ellátottak életkori sajátosságaihoz, egészségi és mozgásállapotukhoz.
Jelentkezés
Az intézményünkben nyújtott szolgáltatások
igénybevételére a jelentkezés kizárólag kérelem alapján
történik, a LETÖLTHETŐ NYOMTATVÁNYOK
menüpontban található Kérelem és egyéb dokumentum
kitöltésével, a személyes úton történő leadásával,
vagy postai úton történő megküldésével.
Az Ön gondtalan, aktív, kényelmes nyugdíjas évei eltöltésének megszervezése magas szakmai színvonalon.